Sárkányok története

A Mt2Mester Wiki wikiből

Sárkányok.jpg


...Ille a pillangó látva a közeledő vészjósló árnyat, úgy döntött, hogy elrejtőzik. Hirtelen irányt váltva egy mamutfára landolt, hol a dús lombkorona takarása már biztonságot nyújtott a holdfényben megcsillanó, színekkel tarkított szárnyainak. Az árny morajló, süvítő hang kíséretében közeledett, szárnycsapásai által keltett irtózatos légörvény csak úgy szaggatta a magasabb fák felső koronáit. A lény látóhatáron belülre ért, Ille nem hitt a szemének, borzongás fogta el. Már több száz éve nem látott zalgori földsárkányt. Úgy tudta kihalt ez a faj, melynek utolsó példányait maga Bial, a Sötétség Istene gyilkolta meg árulásuk miatt. Ille nézte a lassan repülő fenevadat, tudta, hogy a sárkány eljövetele mögött valami borzasztó, sötét mágia lehet, mely rossz időket hoz majd szeretett nemzettségére. Várt, míg már csak a sárkány körvonalai látszottak, majd sietve hazaindult, hisz a baljós jelek tettekre sarkalták.

Zalgor a sötétség világának olyan területe volt, hol a magasba nyúló hegycsúcsok egymást váltották a lávafolyamokkal szabdalt tűzföldekkel. Sárkányok földje volt ez, melyet Bial, a Sötétség Istene hajtott rabigába. Bial sötét mágiát használva a sárkányokat alantas rabszolgáivá tette, így azok feltétel nélkül engedelmeskedtek neki. A mágia hatására voltak olyan vérszomjas sárkányok kik szörnyek ellen indultak csatába és voltak, kik a félemberek ellen vívták haláltusájukat. A kettéválasztott fajnak egy feladata volt csupán, szolgálni Bial-t és lerombolni a jóságos Sárkányisten által óvott világot. Bial szörnyű tervének derekához ért, mikor e világra rázúdított meteor kövek már elérték tébolyító hatásukat, már csak a fennmaradó renegát erőket kellet elpusztítani. A sárkányoknak ez volt a feladatuk, legyilkolni mindenkit ki nem hódol be. Bial, terve majdnem tökéletes volt, de csak majdnem, mert volt egy dolog amivel nem számolt, a sárkányok ékszerek iránti imádata. A Sárkányisten jól tudta ezt, ezért megbízta a Seungryong völgy-ben élő Seon-Pyeong-ot, hogy szerezzen be annyi drágakövet és ékszert amennyit csak tud. Seon-Pyeong nem volt könnyű helyzetben, hisz a császárság felbomlása utáni zűrzavarban a fosztogatások által nagyon sok kincsnek nyoma veszett. Egy valami viszont töménytelen mennyiségben megtalálható volt, ez nem volt más mint a jogar darab. Seon-Pyeong szorgos munkával, bejárva a birodalom minden szegletét begyűjtötte az összes létező jogar darabot és a Seungryong völgy egy jól látható pontjára felhalmozta őket. A jogar darabok immáron, mint egy hegy tornyosultak a gyönyörű völgyben, megbabonázva és kezessé téve a gyilkolni, pusztítani érkező zalgori földsárkányokat. A sárkányok között voltak olyan egyedek, melyek a látvány hatására őrületbe kergetve önmagukat, démoni lénnyé változtak és hátralévő életüket gonosz sárkányszellemként élték. A kezessé vált sárkányok viszont a jóságos Sárkányisten világát védő bátor katonák hűséges társaivá váltak, sorsuk összefonódott örökkön-örökké.


Szellem.jpg


Fogj be a két faj közül bármilyen földsárkányt,és keltsd életre a benne szunnyadó vérszomjas fenevadat a ZALGORI SÁRKÁNYSZELLEMET!

Vissza

Személyes eszközök