Urk

A Mt2Mester Wiki wikiből

Urk.jpg

A császári birodalom bukása után, káosz és anarchia uralkodott a magára hagyott birodalom egész területén. Nem voltak törvények és nem voltak szabályok. Mind az emberek, mind az állatok egy törvényt ismertek csak, az erőszak törvényét. Ezekben a nehéz időkben az állatok között voltak kik a békére és az egységre vágytak, ilyen volt Urk, a medve is. Ő volt a medvék vezér társadalmának, a Polar nemzettségnek utolsó örököse. Urk jól tudta, hogy az állatok megváltozott viselkedésének legfőbb oka a fertőzött meteor kövek, így nem kell mást tennie, mint meg kell keresni a forrást, mely e köveket táplálja. Elköszönt a medvék azon más nemzettségeitől is, kik hűségesen kitartottak eddig mellette és ugyanúgy a békére vágytak, majd útnak indult. Megérzésére hagyatkozván az Elveszett Világ felé vette az útját, mert onnan érezte a gonosz áramló erejét. Átlépve a titokzatos birodalom határát, rossz érzések kerítették hatalmába, úgy érezte, mintha figyelték volna.

A hatalmas lebegő kövek között bolyongott, dacolva a sziklák mentén tátongó mélységgel, mikor egy éles üvöltés hallatszott. Megfordulva maga előtt látott egy macska szerű, torz lényt, mely bundája helyén apró, hegyes szikladarabokat viselt. Urk látta, hogy a lény támadni készül, ezért két lábra állt és kieresztette vérfagyasztó jellegzetes Polar hangját. A lény nem tágított, sőt nem sokkal hátrébb megjelentek társai is. Urknak nem volt más választása hátrálnia kellett, nem akarta, hogy bekerítsék. Egyre csak hátrált, a lények minden mozdulatát ádázul figyelték és egyre közelebb kúsztak. Urk kelepcébe került, mögötte az éktelen mélység előtte vagy egy tucat sziklás bundájú lény, a vég közel volt. A lények démoni üvöltés közepette támadásra lendültek, Urk hatalmas mancsaival hárított, de kezdte érezni, a túlerő elhatalmasodik rajta. Most a lények egyszerre támadtak, Urk egyensúlyát elveszítve a mélységbe zuhant, magával víve vagy három sziklapárducot. Hatalmas robaj, majd minden elcsendesedett. Urk mozdulatlanul feküdt egy szakadék mélyén.

Már a holdfény derengett, mikor egy hatalmas színes pillangó jelent meg a szakadék felett, szárnyai lágyan felkavarták a mélységben összegyűlt port. Ille volt az, a mitikus lepkeszárnyúak királynője. Lassú szárnymozgásával könnyedén tudta magát egy helyben a levegőben tartani. Szomorúan nézett lefelé, nézte Urk meggyötört élettelen testét...

Vissza

A lap eredeti címe: „/index.php?title=Urk&oldid=12453
Személyes eszközök